Dr. Panka Dániel

egyetemi tanársegéd

Dr. Panka Dániel HU

Életrajz:

Alapszakos és mesterszakos tanulmányaimat az ELTE Angol-Amerikai Intézetében végeztem, Farkas Ákos témavezetése alatt. Mesterszakos tanulmányaim egyik félévét lehetőségem nyílt Erasmus ösztöndíj keretében a heidelbergi Ruprecht Karl Egyetemen végezni. Az Irodalomtudományi Doktori Iskola Modern Angol és Amerikai Irodalom és Kultúra programján kezdtem meg doktori tanulmányaimat Czigányik Zsolt témavezetésével. Doktori tanulmányaim során Fulbright ösztöndíjjal a kaliforniai egyetemszövetség Riverside-i kampuszára utazhattam kutatni, ahol konzulensem Sherryl Vint volt. Doktori tanulmányaim alatt tanítottam az ELTE Angol-Amerikai Intézetének anglisztika tanszékén és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetében is. Budapesten élek.

Kutatás:

Alapszakos tanulmányaim során a huszadik század elejének művészetében jelentkező technofóbiával foglalkoztam, majd érdeklődésem a mesterséges emberek és a 20-21. századi science fiction felé fordult. Doktori tanulmányaim során a megfigyeléstudománnyal (surveillance studies), a műfajelmélettel és a humanizmussal illetve annak (jobb szó híján) "leszármazottaival" (transzhumanizmus, poszthumanizmus) is foglalkoztam. Érdekel a populáris kultúra, a kapitalizmuskritika, a film és az összeesküvéselméletek működése is.

Válogatott publikációk:

Válogatott konferenciák

  • "Robotok és dehumanizáció: fogalmi kihívások." Dehumanizáció: Az elkövető alakja az irodalomban, a filmen, és a filozófiában, ELTE, Budapest, 2019.
  • “Frankensteinian motifs in Kornél Mundruczó’s Tender Son: The Frankenstein Project (2010) and Benedek Fliegauf’s Womb (2010).” 14th Biennial HUSSE Conference, Pannon Egyetem, Veszprém, 2019.
  • “Transparency and Opacity: Artificial People in Robert J. Sawyer’s Mindscan (2005).” Tracing Non-Human Agency in Literatures in English, Heinrich-Heine Universität, Düsseldorf, Németország, 2018.
  • “’The next city of Friends: J. B. Priestley’s They Came to a City (1943).” 19th International Conference of the Utopian Studies Society, Europe, Universitat Rovira i Virgili Tarragona, Spanyolország, 2018.
  • “The Exhilaration of the Gaze in Dave Eggers’s The Circle.” Current Research in Speculative Fiction, University of Liverpool, Liverpool, Egyesült Királyság, 2017.

Oktatás

  • Bevezetés az irodalomba
  • Modern angol irodalom 1890-től 1960-ig
  • Robotok és mesterséges emberek a science fiction irodalomban
  • 20. századi science fiction irodalom
  • Magánszféra és megfigyelés az irodalomban

Témavezetés

BA:

20. és 21. századi művekkel foglalkozó dolgozatok témavezetését vállalom, különös tekintettel a populáris műfajokra. Vállalok továbbá a megfigyeléstudományhoz és Mary Shelley Frankensteinjéhez kapcsolódó dolgozatokat is.


További információk